Frei Tamás – Puccs Moszkvában
Putyin végnapjai – André Calvi visszatér
André sorozat 5.rész
Putyin napjai meg vannak számlálva. De mire képes a hatalmához végsőkig ragaszkodó modern kori cár? És ki lesz az, aki megállítja?
Valahol Oroszországban, a közeljövőben. Teherszállító repülőgép halad Berlinből Moszkva felé, fedélzetén az oroszok számára létfontosságú alkatrészekkel. A gépet a domogyedovói nemzetközi repülőtéren várja az orosz sajtó és az állami híradó. Az ukrán háború kezdete óta Oroszországot sújtó embargó következtében ugyanis nélkülözhetetlen műszerek hiányoznak az orosz repülőgépek karbantartásához. A meghibásodás már több légi katasztrófát okozott. Azt azonban senki sem sejti, hogy a repülőgép a rakományon kívül valami mást is rejt. Az útja végzetes lehet. A következő pár óra megváltoztathatja a történelem menetét…
Mert valaminek változnia kell! Amerika kitart Ukrajna mellett, Kína pedig Putyint támogatja. A több éve húzódó ukrán háború holtpontra jutott, egyik fél sem tud felülkerekedni a másikon, de egyelőre tűzszünetre sincs kilátás. Ráadásul a gerillaháború most már Ukrajna határain túlra is átterjedt: Moszkvában orosz civileket ölnek az ukrán partizánok, miközben az oroszok nyugat-európai politikusok és üzletemberek ellen követnek el merényleteket. Az egész világ aggódva figyeli a fejleményeket. Minden jel arra utal, hogy az ukrán vérfürdőnek csak egyféleképpen lehet véget vetni, Putyint csak egyvalami képes megállítani: egy puccs Moszkvában.
Washingtonban legalábbis így gondolják, és Párizsban is…
Frei Tamás új regénye napjaink legkomorabb világpolitikai eseményeit és annak elképzelt következményeit állítja a középpontba. A fordulatos, feszített ütemű akcióthrillerben számtalan valódi szereplő között visszatér a korábbi kötetekből már jól ismert André Calvi, akinek ezúttal minden eddiginél nagyobb kihívással kell szembenéznie.
Össz.lejátszási idő: 13:56:45
Jó szórakozást!
HANGOSKÖNYV fájlok letöltése:
- 00. PUCCS MOSZKVÁBAN
- 01. PUCCS MOSZKVÁBAN
- 02. PUCCS MOSZKVÁBAN
- 03. PUCCS MOSZKVÁBAN
- 04. PUCCS MOSZKVÁBAN
- 05. PUCCS MOSZKVÁBAN
- 06. PUCCS MOSZKVÁBAN
- 07. PUCCS MOSZKVÁBAN
- 08. PUCCS MOSZKVÁBAN
- 09. PUCCS MOSZKVÁBAN
- 10. PUCCS MOSZKVÁBAN
- 11. PUCCS MOSZKVÁBAN
- 12. PUCCS MOSZKVÁBAN
- 13. PUCCS MOSZKVÁBAN
- 14. PUCCS MOSZKVÁBAN
- 15. PUCCS MOSZKVÁBAN
- 16. PUCCS MOSZKVÁBAN
- 17. PUCCS MOSZKVÁBAN
- 18. PUCCS MOSZKVÁBAN
- 19. PUCCS MOSZKVÁBAN
- 20. PUCCS MOSZKVÁBAN
- 21. PUCCS MOSZKVÁBAN
- 22. PUCCS MOSZKVÁBAN
- 23. PUCCS MOSZKVÁBAN
- 24. PUCCS MOSZKVÁBAN
- 25. PUCCS MOSZKVÁBAN
- 26. PUCCS MOSZKVÁBAN
- 27. PUCCS MOSZKVÁBAN
- 28. PUCCS MOSZKVÁBAN
- 29. PUCCS MOSZKVÁBAN
- 30. PUCCS MOSZKVÁBAN
- 31. PUCCS MOSZKVÁBAN
- 32. PUCCS MOSZKVÁBAN
- 33. PUCCS MOSZKVÁBAN
- 34. PUCCS MOSZKVÁBAN
- 35. PUCCS MOSZKVÁBAN
- 36. PUCCS MOSZKVÁBAN
- 37. PUCCS MOSZKVÁBAN
- 38. PUCCS MOSZKVÁBAN
- 39. PUCCS MOSZKVÁBAN
- 40. PUCCS MOSZKVÁBAN
- 41. PUCCS MOSZKVÁBAN
- 42. PUCCS MOSZKVÁBAN
- 43. PUCCS MOSZKVÁBAN
- 44. PUCCS MOSZKVÁBAN
- 45. PUCCS MOSZKVÁBAN
- 46. PUCCS MOSZKVÁBAN
- 47. PUCCS MOSZKVÁBAN
- 48. PUCCS MOSZKVÁBAN
- 49. PUCCS MOSZKVÁBAN
- 50. PUCCS MOSZKVÁBAN
- 51. PUCCS MOSZKVÁBAN
- 52. PUCCS MOSZKVÁBAN
- 53. PUCCS MOSZKVÁBAN
- 54. PUCCS MOSZKVÁBAN
- 55. PUCCS MOSZKVÁBAN
- 56. PUCCS MOSZKVÁBAN
- 57. PUCCS MOSZKVÁBAN
- 58. PUCCS MOSZKVÁBAN
- 59. PUCCS MOSZKVÁBAN
- 60. PUCCS MOSZKVÁBAN
- 61. PUCCS MOSZKVÁBAN
Köszönöm 🥰
Vmiért nem nyílt meg a link.
A felolvasás szenzációs, mint MINDIG ! Ennél unalmasabb könyvet még nem olvastam, 8 fejezetig bírtam, a sóskaszósznál feladtam. Elfogyott a figyelmem, lehet, hogy majd még egyszer nekifutok, de azért másfél óra után már elvárható, hogy történjen is valami. Köszönöm a felolvasást.
Én az első, Frei könyvvel voltam így ami a kezembe akadt. Ugrál össze vissza, semmi lineáris vonalvezetés… Nagyon zavart. Bár az csak zavart 2. 3. nekifutásra, jó volt, Mert a végére összeállt. De egy Trónok harcával, nagyon nem vagyok kiegyezve, másfél oldal, táj, és karakter leírás meg két sor cselekmény… Roppant idegesítő… Miért kell, a „Képzelet szabadságát”, kizárni? Ahelyett, hogy pörögnének, a dolgok.
Ez aztán gyors volt! Nagyon köszönöm a remek munkádat.
Nekem egy kicsit furcsa és szokatlan volt a fejezetek végén a hosszú, kb fél perces szünet/csend.
Köszi szépen
Dóczi Sylvia nem fél perc az 15-20 perces is van